Történet


A Virányoson épülő nyaralók lakói a késő őszi, a téli, meg a kora tavaszi időszakokban, a városban tartózkodtak. A századfordulón merült fel az igény állandó iskola létesítésére. A Virányos utca 9. sz. alatt a Labanc úti iskola gyakorló telepet létesített, melyet 1904-ben kosárfonó- és bútorkészítő részleggel egészítettek ki, majd háziipari tanműhelyt rendeztek be. Az 1912-13-as tanévben a Székesfőváros Tanács intézkedésére önálló iskola létesült. A mezőgazdasági gyakorlótelep 1931-32-ben elemi iskola lett. Részben osztott iskolaként működött 1942-ig.

1948-ban a tanulók létszáma erősen megnőtt, a leánytanulók egy részét átirányították a Szarvas Gábor úti iskolába. A terület rendezésekor az iskolát a II. kerületbe tartozó Labanc úti iskoláról leválasztották, és igazgatásilag a Zugligeti iskolával együtt a Szarvas Gábor úti leányiskolához csatolták. 1951. decemberében költözött be a Virányos út 48. sz. alatti új épületbe. Hivatalos elnevezés szerint általános leányiskola, helyszűke miatt azonban az alsó négy osztály koedukációs lett. 1954.-ig a Koltói Anna Leányotthon tanulói is a virányos úti iskolába jártak. Az 1955-56-os tanévben felépült a napközi otthon kis épülete. 1964-69-ig három gimnáziumi osztálya működött a Táncsics Mihály Gimnáziumnak az általános iskolában. 1969-től 73-ig a finommechanikai Szakközépiskola is itt kapott helyet. 1970-ben korszerűsítették a fűtést, 71-ben hozzákezdtek a műhelycsarnok építéséhez a szakközépiskola részére. 1974-ben, miután a szakközépiskola kiköltözött, önálló helységet kapott az iskolai könyvtár. Az 1974-75-ös tanévben elkezdődött egy új épületrész alapozása, melyben 5 tanterem, szertár helységek konyha, ebédlő, orvosi szoba kapott helyet.

A XII. kerületben elsőként itt honosították meg az 1. és 2. osztályos tanulók részére az iskolaotthonos oktatási formát. 1971-ben a 20 éves évforduló alkalmából az iskola Kelen József Általános Iskola nevet vette fel. 1990-ben a rendszerváltás után Virányos Általános Iskola. Az udvaron lévő kis három tantermes épület helyén 1992-ben megépült egy új háromszintes épület.

2005 és 2006 nyarán iskolánk külső homlokzata teljesen megújult, 2007-ben tornatermünk kapott új ablakokat. 2009-ben iskolánk udvarának felújítása kezdődött meg, új gumipálya épült.