Április 29.

A tánc világnapja

A tánc világnapját a Nemzetközi Színházi Intézet kezdeményezésére 1982 óta ünnepeljük április 29-én. A világnap üzenetét minden évben a táncművészet egy-egy kiemelkedő alakja írja.

Az aktuális üzenet

2026

Christal Pite

Kanada · Koreográfus

Mi, emberek mozgunk – a karunk kinyúl, a térdünk megroggyan, a fejünk bólint, a mellkasunk beesik, a hátunk ívbe feszül. Ugrunk, vállat vonunk, ökölbe szorítjuk a kezünket, felemeljük egymást, aztán eltaszítjuk egymást. Ez ugyanúgy nyelv, mint cselekvés. A test így beszél a szükségről, a vereségről, a bátorságról, a kétségbeesésről, a vágyról, az örömről, az ambivalenciáról, a frusztrációról, a szerelemről. Ezek a képek azért telnek meg jelentéssel a fejünkben, mert ezeket az élményeket a testünkben éltük át a legtisztábban – mert megmozdítottak minket.

Mindannyian táncosok vagyunk. Az élet mozgat minket; az élet táncoltat. A tánc egyszerre múlandó, mint a lélegzet, és szilárd, mint a csont – belőlünk van. Teret formálunk. A testünkkel írunk egy szavak nélküli nyelven, amit mélyen értünk. Amikor táncolunk, betöltjük a bennünk és a körülöttünk lévő teret.

Ahogy az élet, a tánc is létrejön és el is tűnik. Ahogy a szerelem, a tánc is felfoghatatlan.

Szeretek úgy gondolni a testre, mint egy helyre – egy térre, ahol a létezés megtartott és formát kap. Amikor táncolunk, nagyon erősen jelen vagyunk ebben a „ottlétben”.

Ezt 2026 elején írom, amikor úgy tűnik, nincs vége az elnyomásnak, a felfordulásnak és a szenvedésnek a világban. Nap mint nap szembesülünk azzal, mire képesek az emberek egymással, és azzal a hatalmi gépezettel, amely kimondhatatlan erőszakot finanszíroz és tart fenn emberek és a bolygó ellen. Ilyenkor a tánc felületesnek, sőt haszontalannak tűnhet. Nehéz elképzelni, mit tehet egy táncművész egy olyan világban, amelynek ennyire radikális változásra és gyógyulásra lenne szüksége.

És mégis – a művészet, akárcsak a remény, a szeretet egyik formája. Dacosan teremt a pusztítás közepette: gyógyítja a megmerevedő elmét. A művészet olyan tér, amely megtart minket, miközben együtt küzdünk a kérdéseinkkel – másképp, mint a hírek, másképp, mint a dokumentumfilmek vagy az oktatás, másképp, mint a vélemények és a közösségi média, másképp, mint az aktivizmus és a tiltakozás – de nem velük szemben.

A kreativitáson keresztül ellenállást és reményt gyűjtünk apró bátorság-, kíváncsiság-, kedvesség- és együttműködés-gesztusokból. A táncban és a tánc-alkotásban bizonyítékot találunk arra, hogy az ember több annál, mint a legutóbbi, szívszorító globális kudarcunk.

A tánc azonban nem szorul magyarázatra. Belőlünk van, mégsem tartozik nekünk semmivel. Csak egy készséges test kell neki, hogy megszülessen. Innen képes megfogalmazni a kimondhatatlant, közvetítve köztünk és az ismeretlen között.

Ezek a jelen pillanatban felvillanó, majd eltűnő szépség-nyomok mozdítanak meg minket. És miközben egyszerre testet adunk a táncnak és az eltűnésnek, szembesülünk a saját múlandóságunk is. Ugyanakkor, ha figyelünk, a tánc néha bepillantást enged a lélekbe.

Fordította: Németh Nikolett

Korábbi üzenetek

  • 2025

    Mihail Barisnyikov

    Lettország/USA · Táncos, koreográfus

    Gyakran halljuk, hogy a tánc képes rá, hogy kifejezze azt, ami megfogalmazhatatlan. Az öröm, a bánat és a kétségbeesés — közös törékenységünk — láthatóvá válik általa. A tánc képes arra, hogy együttérzést ébresszen, hogy kedvességre inspiráljon és hogy a károkozás helyett a gyógyítás iránt ébresszen vágyat.Teljes szöveg ↓

    Gyakran halljuk, hogy a tánc képes rá, hogy kifejezze azt, ami megfogalmazhatatlan. Az öröm, a bánat és a kétségbeesés — közös törékenységünk — láthatóvá válik általa. A tánc képes arra, hogy együttérzést ébresszen, hogy kedvességre inspiráljon és hogy a károkozás helyett a gyógyítás iránt ébresszen vágyat.

    Különösen most — amikor százezrek kénytelenek elviselni háborút, navigálnak a politikai felfordulásban, és tiltakoznak az igazságtalanság ellen – az őszinte szembenézés létfontosságú. Súlyos terhet ró ez testre, táncra, művészetre. A művészet azonban még mindig a legjobb módja annak, hogy formát adjunk a kimondatlannak, és ezt kezdhetjük azzal, hogy feltesszük magunknak a kérdést: Hol van az én igazságom? Hogyan tisztelem magam és a közösségem? Kinek tartozom felelősséggel?

    Fordította: Németh Nikolett

  • 2024

    Marianela Núñez

    Argentína · Táncos

    Egy emlék nem elég ahhoz, hogy történelmet írjunk vele. Bármely színház története egyben más színházak története is, valamint története annak, hogy egy olyan művészet, mint a tánc, hogyan vándorolt és fejlődött különböző részein a világnak.Teljes szöveg ↓

    Egy emlék nem elég ahhoz, hogy történelmet írjunk vele. Bármely színház története egyben más színházak története is, valamint története annak, hogy egy olyan művészet, mint a tánc, hogyan vándorolt és fejlődött különböző részein a világnak.

    A Királyi Balett falain nagy becsben tartott fotók mesélnek az útról, az argentin táncművészet történetének főszereplőiről.

    Gyakran megesik, hogy intézmények alámerülnek a csendes névtelenségbe, arcok vagy nevek nélkül, anélkül, hogy szembenéznének a múlttal.

    Az ITI-UNESCO által promotált és támogatott szervezetek, mint például az Argentin Tánc Tanács (Argentine Dance Council), gyakran úgy működnek mint falak, amelyek megállítják a felejtést.

    Önökkel vagyok azon elkötelezettségemben, hogy megmentsem és újjáélesszem a tánc világát gazdagító mesterek, művészek és koreográfusok történetét, akik megérdemlik, hogy a jövő nemzedékei halljanak róluk. Tudjuk mindannyian, hogy nem nézői, hanem örökösei vagyunk egy művészettel, méltósággal és áldozatvállalással összekovácsolódott hagyománynak, utunkat pedig az elhivatottság és a szépség szeretete táplálja. Bár a jövő és a jelen leköti figyelmünket, a múlt szilárd alapja, földünk termékenysége nélkül a táncfa nem virágozhat. A gyökerek a hagyomány és egyben... tápanyag.

    Fordította: Németh Nikolett

A nemzetközi üzenetek teljes gyűjteménye az international-dance-day.org oldalon érhető el.